Szegfűbors vagy Jamaicai bors
Egészben és őrölten is forgalmazzuk ezt a fűszert, amelyet csak tévedésből neveztek el borsnak, valójában mirtuszfélék családjába tartozik.
Íze azonban hordozza a bors csípősségét, valamint illata hasonlít a szegfűszegre is, amelyben fahéj és szerecsendió jegyei is felismerhetők. Napjainkban is csak Közép-Amerikában terem meg, innen kapjuk.
Legnagyobb mennyiségben kolbászféleségek ízesítésére használják a húsiparban, de alkoholos italok alapanyaga is. Egészben a tradícionális magyaros forraltbor fűszerkeverékünk egyik összetevője, őrölten a karácsonyi mézeskalács fűszereként is használatos.
Szechuáni bors
A szechuáni bors nem rokona a valódi borsoknak, de a termés formája hasonlít, ezért kapta borsos nevét. Maga a fűszer igazából csak a termés héja, a belül lakozó keserű, fekete magokat eltávolítják.
Beszerzése az utóbbi két évben nehézkes és ingadozó, ugyanis kevés az olyan szechuáni bors, amely élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelő, amelynek peszticidtartalma határérték alatti. Ezért nem javasoljuk a közvetlen kínai beszerzést sem, csak az európai beszállítóknál már bevizsgált, biztonságos szechuáni borsot.
Azonban kisebb tételekben ma is tartunk készleten egész szechuáni borsot, valamint helyben őröltetünk szintén kis tételben, hogy minél frisebb, zamatosabb fűszerünk legyen.
A szechuáni bors csípős ízű, citrusos, utóízében zsibbasztó hatású, csak kis mennyiségben használjuk (max. 1-3 gramm), de terhesség alatt nem javasolt. Szárazon pirítással erősíthető még a borsos zamata.
Szárnyas ételek kedvelt fűszere, lásd: szechuáni kacsa, illetve a kínai ötfűszer keverékünk ettől az összetevőtől olyan különleges.
Guineai bors - alligátor bors, Melegueta bors, paradicsommag
Ez a bors valójában az igazi kakukktojás, ugyanis borsnak hívják a csípős, borsos valamint citrusos íze miatt, de valójában a gyömbérfélék családjába tartozik.
A nyugat-afrikai és észak-afrikai konyha kedvelt fűszere, de Amerika és Európa is kezdi újra felfedezni. Alkoholos italok, mint gin és kézműves sörök ízesítésére előszeretettel használják.