Hu
Hu
Blog
Bio, organikus, ökológiai? Mindent a biofűszerekről.
2023-03-31
Az unióban folyamatosan növekszik a bio gazdálkodások aránya, de Magyarország sajnos még a lista végefelé kullog: az EU átlag ugyan 9% körüli, Magyarországon csak 5-6% körüli az organikus gazdálkodás, míg a szomszédos Ausztriában sikertörténet ugyanez. Az osztrák termelők nagyrésze már átállt, több mint 5-6 szorosa volt már 2020-ban is a biogazdálkodások aránya az EU átlagnak. Gondoljunk csak arra, ha Ausztriában járunk vidéken, mennyire feltűnő az út melletti táblákon a gazdaságok bejáratánál, hogy biotojás eladó, bioméz eladó, biohús, biozöldség eladó.

Hét éve voltunk utoljára Biofach-on, ami nemcsak Németország, hanem a világ egyik legnagyobb, bioélelmiszereket bemutató vására, kiállítása. Ekkor Európában már erőre kapott a bioélelmiszerek piaca. Mégis, időközben ez hozzánk valahogy kevésbé gyűrűzött be, olyan, mintha megrekedt volna a bio termékekre az igény az alap élelmiszerek szintjén, ahelyett hogy az lenne az új normális.
 

Mit jelent a bio gazdálkodás?

 

Többféle elnevezés forog ugyan használatban, de ugyanazt takarják: bio, organikus, ökológiai, hivatalosan pedig: ellenőrzött ökológiai gazdálkodás.

A biogazdálkodás egy olyan fenntartható mezőgazdasági rendszert jelöl, amely tiszteletben tartja a környezet és az állatok jólétét. Mindez szabályozottan történik, évente rendszeres ellenőrzések eredményeként kaphatnak csak az élelmiszervállalkozások Bio Tanúsítványt (ez tartalmazza felsorolás-szerűen az adott élelmiszervállalkozás által bioként forgalmazható termékek körét).
 

Pontosabban mit jelent az, hogy a biogazdálkodás tiszteletben tartja a természet, környezet jóllétét, mitől bio a biofűszer és miben jobb?

 

Az ökológiai gazdálkodás a talaj természetes termékenységére épül. Nem használhatóak növényvédő szerek, nem alkalmazható génmódosított termék, a hangsúly pedig a megelőzésen van. Ezért rendkívül fontos a vetésforgó, hiszen így vegyszerek nélkül is gyéríthetők a kártevők. A talaj javítása pedig csak komposzttal és természetes trágyával történhet, ennek eredményeként nem terheli a talajt, az ivóvizet.

Tehát tilos a konvencionális, azaz hagyományos élelmiszereknél megszokott műtrágya, a gyomirtók, a gombaölő szerek, egyéb vegyszerek használata.
 

Miért válasszunk biofűszert?

 

Mindennek az eredményeként a bioélelmiszerek nem tartalmaznak toxikus anyagokat, minőségük jobb, fogyasztásuk révén nem juttatunk a szervezetünkbe antibiotikumra rezisztens baktériumokat, továbbá antioxidáns tartalmuk magasabb. Illatuk, ízük intenzívebb, ami a fűszereknél különösen fontos szempont.

Annak érdekében, hogy a fogyasztóknak is egyértelmű legyen, ha egy termék bio, előírás például, hogy a bio minősítést jelölni kell a terméken, úgyanígy az ellenőrző szervezet nevét is, a címkéken megjeleníteni az EU logót és kérésre be kell mutatni a az ellenőrző szervezet által kiállított, érvényes Tanúsítványt.
 

Bio körkép

 

Ma itthon leginkább a valamilyen diétát követőknek, vagy mentes jellemzővel vagy vega, vegán étrenddel összefüggésben van nagyobb kínálatban bio termék, pl. kölesgolyók, vega fasírtporok, müzliszeletek, bio növényi tejek.

Kereskedelem terén egyértelműen az import dominál, a hazai boltokban megvásárolt biotermékek 80%-a importból származik. ­*

Persze első lépésként jó lehet az, ha legalább importból van kínálat, legalább a vegán, vega forgalmazók által, de azt gondolom, hogy a környezettudatosság nemcsak egy rétegre, egy részpiacra jellemző. Ma már a társadalalom jelentős része -a fiatalabb, klímaszorongó generációk biztosan- keresné és szeretné a hagyományos étkezésben is a bio minőséget. Csak jelenleg nincs sok választási lehetőségük hazai, lokális gyártású bio késztermékek között.

Pedig a hozzávaló bio alapanyagok ma már általában elérhetőek itthon is, innen már csak a szemléletmód, az erős elköteleződés kell -hiszen azért sok adminisztrációval, szakmai tanulással, nagy odafigyeléssel jár a bioélelmiszerek gyártása. **
 

De ha megvan az a hosszútávú elköteleződés, ami figyelembe veszi, hogy mit hagyunk hátra a következő generációnak, vagy a saját környezetünkre, együttműködéseinkre milyen hatást gyakorolunk a döntéseinkkel, akkor sok kicsi sokra megy alapon a szemléletünk lehet, hogy továbbgyűrűzik és egy élhetőbb világot képes teremteni.

Azt gondolom, hogy mind magánszemélyként és szülőként, mind vállalkozóként fontos, hogy felelősen gondolkodjunk, foglalkozzunk nemcsak a jelen, de a jövő kihívásaival is.
 

Én szerencsésnek gondolom magam abból a szempontból is, hogy otthonról olyan családi mintát hoztam, ami az egészséges étkezést, a fenntartható, diverz mezőgazdaságot nagyon tudja értékelni. Személyesen ugyan nem vagyok elég ügyes abban, hogy hátul a kiskertben szép zöldségeket termeljünk, de szerencsére egy bio zöldségközösségen keresztül hétről-hétre kapjuk a teli ládát koratavasztól tél közepéig, és mindig hálásan vesszük át a biogazdáktól a fáradságos munkájukkal, szívvel-szeretettel megtermelt biotermést.

Valószínű, hogy nem mindenhol érhetők el ilyen bio kosárközösségek, ezért is fontos lenne, ha a boltok polcain, a kényelmi, félkész és késztermékek, italok, ételek körében is több, haza gyártású biotermékből is lehetne választani.
 

Mi az ALPAKA Kft-nél hogyan gondolkodunk a biofűszerek kínálatával kapcsolatban?

 

Jelenleg 40 alapfűszert és még néhány fűszerkeveréket kínálunk, de igény szerint növelni fogjuk a választékot. Ezeket megtaláljátok ide kattintva a webshopban: BIO fűszerek

 

Valószínűleg nem lesz gyors a biofűszerek hódítása, kezdetben csak kicsi forgalomra számítunk, ezért egyenlőre csak 1000 g-os és 250 g-os kiszerelésben forgalmazzuk őket. Természetesen a biofűszerek is elérhetők zsákos kiszerelésben is, nagyobb mennyiségi igényt kérjük írásban jelezzétek.
 

De apró lépésenként, fokozatos bevezetéssel és használattal, kínálattal tehetünk a jövőnkért.

Így is nagy örömmel látjuk, tapasztaljuk, hogy már sokfajta biofűszerből rendeltetek a januári piaci bevezetés óta és biztosak vagyunk benne, hogy ha a fogyasztóitok is megérzik a biofűszerek különleges illatát, ízeit, szeretni fogja őket mindenki.
 

Egy jó hír a csomagolásmentes bolt partnereink és a zero-waste életmódot folytatók részére: a jogszabályok, a rendszer egy olyan könnyítést tartalmaz, hogy a csomagolásmentes boltokban az előrecsomagolt biofűszereink már a tanúsító szervezethez való külön bejelentkezés és külön adminisztráció és tanúsítvány nélkül is forgalmazhatóak, persze a nyomonkövetés biztosításával és a jelölési szabályoknak való megfeleléssel.  Ha ezzel kapcsolatban kérdésetek van, írjatok bátran, de íme a jogszabályi rendelkezés, ami ezt lehetővé teszi:
 

EU 2018/848 rendelete az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek jelöléséről

 

„34. § (2) bek. A végső fogyasztók vagy felhasználók részére előrecsomagolt ökológiai termékeket közvetlenül értékesítő gazdasági szereplők mentesülnek az e cikk (1) bekezdésében említett bejelentési  kötelezettség alól, valamint azon kötelezettség alól, amely szerint rendelkezni kell a 35. cikk (2) bekezdésében említett tanúsítvánnyal, feltéve, hogy ezeket a termékeket kizárólag az értékesítés helyével összefüggő módon állítják elő, készítik el vagy tárolják, hogy ezeket a termékeket nem harmadik országból hozzák be, vagy e tevékenységeket nem adják ki alvállalkozásba egy másik gazdasági szereplőnek.”

 

Konklúzió a Biofachról

 

Szomorú volt a Biofachon hallanunk a kiállítóktól, hogy kelet-európaiként nem vették az igényeket komolyan, mert elmondásuk szerint itt még nagyon az elején jár a piac, kicsi a volumen, nem érdemes. És sajnos ezt támasztják alá a statisztikák is: az utolsó mérések szerint a magyar átlagfogyasztás bioból 3 EUR/fő/év volt, míg ugyanez Ausztriában majdnem 100 x-os: 254 euró/fő/év, Németországban 60 x-os: 180 euró/fő/év, és még a csehországi adat is több mint 5x-öse a magyarnak: 19 euró/fő/év. ***
 

Tegyünk ez ellen együtt. Hogy valami megváltozhasson. Kis lépésenként, fokozatosan, egyik fűszert a másik után biora cserélve tegyünk ott a jövőért, ahol a mi döntéseinken, mi választásainkon múlik. Mert rajtunk, élelmiszervállalkozókon sok múlik.
 

Vas Orsolya

ALPAKA Kft.
 

* https://greendex.hu/mitol-bio-a-bio/

** https://www.biokontroll.hu/kezdo-es-halado-szakembereknek-az-okologiai-gazdalkodasrol-es-a-hozza-kapcsolodo-aktualis-agrar-palyazatokrol/

*** https://greendex.hu/mitol-lesz-bio-a-bioelelmiszer/



Facebook
Vissza
Cégről Terméklista Adatvédelmi szabályzat Partnerek